Aki egyszer az őzek hangját hallja...

anyám férje nem szedi a gyógyszereit, ezért agresszív és katonás rendet tart itthon, kifordult magából és elkezdtem félni, úgyhogy úgy döntöttem, amíg ez nem változik, elköltözöm a barátaimhoz egy hátizsákkal. anyám azt mondta, hogy nem kell itthon maradnom, de ne féljek tőle, nem fog bántani.
fél éve ugyanezt megcsinálta velünk, csak akkor az összes gyógyszerrel leállt és ezért munkaképtelen volt, úgyhogy anyám tartott el minket. egy hónapja jött rendbe és már megint leállt az egyik bogyóval. néha azt mondom magamban, hogy istenem, legalább egy normális emberhez ment volna feleségül anyám, akkor legalább úgy érezném, hogy megérte ez a sok szar.
éjjel nem mertem aludni, hallottam a léptelit, ahogy véletlnül összetörte a villanyt és szerelte fel a másikat. félálomban arról képzelegtem, hogy ha bejön és bántani akar, hogyan fogom megvédeni magam. persze ez köszönhető a diplomafilm témámnak is, aminek mostanában elég sokat járok utána. azt mondták nekem a nők, hogy nem szabad elhessegetni a rossz érzéseket. inkább meg kéne bízni bennük.
mindemellett nyilván életem csúcsélménye, hogy az apám, akit fél éve nem láttam, eljött magyarországra látogatóba egy hónapra és összesen csak négyszer találkoztunk, mert nem akart bejönni a belvárosba, bár tudta, hogy mindennap bent dolgozom este tízig és persze a telefont is csak akkor ismerte, amikor a mosógép garanciapapírja felől érdeklődött. este hat után én nem mehetek át. utána csak a szomszédok mehetnek át bulizni és én meg akkor elindulok haza. lassan azt érzem, hogy már nem is esik rosszul, csak megtörténik.
ezek után persze mátéval a cucccserét is csak annyival intéztem el: úgy lesz ahogy én akarom és fel nem jössz a lakásomra, mert semmi kedvem sem hozzád, sem a kötelező jópofizáshoz jelenleg.
a ma reggeli akció pedig az volt, hogy anyám megpróbálta a féjre kávéjába keverni a gyógyszerét, de lebukott és azóta nem fogad el tőlünk semmit. azt mondta anyám, hogy ma megy és a nevemre íratja az egyik lakást amiben pedig most vagyunk, azt a saját nevére és holnap viszi orvoshoz. ha továbbra sem hajlandó beszedni a gyógyszereit, elválik. de azért mielőtt elindult volna, még kétségbeesetten visszafordult az ajtóban és ezt kérdezte: de most akkor mit csináljak? dobjam ki?